A Latin irodalom az átmeneti korban (9-11. század) című könyv három újdonságot rejt. Az első, hogy a latin nyelv új területeket hódít meg, s eljut egészen az Északi-tengerig. A második, hogy a 10. században, bár a szakirodalomban korábban sötét vagy homályos századnak nevezték, egy sor új irodalmi műfaj jelenik meg: a szekvencia, a történeti és állateposz, a lovagregény, valamint a nemzeti történetírás. A harmadik pedig, hogy a magyarok ebben a században alapítanak államot a Kárpát-medencében, markáns nyomot hagyva a korabeli latin irodalomban is. Mit takar ez az utóbbi megállapítás? Egyfelől azt, hogy e korszak különböző országainak írói és költői - az itáliaiak, a gallok, a germánok - sokszor emlegetik műveikben a kalandozó magyarokat. Másfelől viszont azt, hogy az államalapítás korában Magyarországon is művelni kezdik a latin nyelvű irodalmat, olyan kiemelkedő alkotásokkal gazdagítva azt, mint Szent István Intelmei vagy Szent Gellért Elmélkedése. Adamik Tamásnak a középkori latin irodalmat feldolgozó könyvsorozata harmadik kötetéhez érkezett. Az ELTE Latin Tanszékének professzor emeritusa az egyetemen a kilencvenes években általa szervezett Középkori filológiai program előadójaként kezdett foglalkozni a témával, a jelen kötet az azóta eltelt bő negyedszázad kutatásának gyümölcse. A kora középkor és a Karoling-reneszánsz után most az irodalomtörténetben méltatlanul mellőzött úgynevezett átmeneti kor szerzőit tárgyalja, közöttük az első magyarországi latin nyelvű művek alkotóit. Immár hagyományosan gazdagon idéz az eredeti forrásokból, és bőséges irodalomjegyzékkel segíti az érdeklődő olvasót.
Rólunk mondták eddigi vásárlóink:
