Hol a határ az ember és a szörnyeteg között? Mire vagyunk képesek, ha szembe kell nézni az elképzelhetetlennel? Ahogy a káosz és a hamu dúlt és örvénylett a Rainier-hegy kitörése után, majd lassan leülepedett, a greenloopi mészárlás története észrevétlenül, kivizsgálatlanul merült feledésbe… egészen mostanáig. A város véres roncsai közül előkerült napló, a helybéli Kate Holland feljegyzése olyan történetet tár elénk, ami túl elborzasztó ahhoz, hogy elfelejthessük. És a következményei világrengetők. E kötet lapjain Max Brooks elsőként hozza napvilágra Kate Holland rendkívüli beszámolóját, a szöveghű bejegyzéseket pedig a saját kiterjedt nyomozásával egészíti ki a mészárlás és az azt elkövető legendás szörnyek után.
Történet az elképesztő emberi erőről, kitartásról és ellenálló képességről a rettenetes ragadozóval szemben. Történet a kegyetlenségről és a halálról. Mégis sokkal több ennél. Mert ha valóságos az, amit Kate Holland látott azokban a napokban, akkor muszáj elfogadnunk a lehetetlent. Muszáj elfogadnunk, hogy a nagylábúként ismert lény köztünk jár – ereje és vadsága pedig szörnyűséges. Részben túlélési történet, részben véres horror, részben tudományos utazás a valóság és a képzelet határán. Krónika a nagylábúról, ahogyan csak Max Brooks képes elénk tárni, és amilyennel még soha korábban nem találkoztál.
„Minden egy üvöltéssel indul… és e szörnyek bömbölése alapjaiban rázza meg a greenloopi lakóházakat. Michael Crichton antropológiai szakértelmének és egy minőségi horrortörténet izgalmainak ötvözete.” – Ray Palen, Bookreporter
18 éves kortól ajánljuk!
Rólunk mondták eddigi vásárlóink: