Az 1938-1941 közötti országgyarapítás végét jelentette a Délvidék visszatérése. A Magyar Királyság 1940 végére az 1938-1940 közötti területi visszacsatolások eredményeként közép-európai hatalommá növekedett, ám beszűkült külpolitikai mozgástere, hiszen a területi revíziót a tengelyhatalmaknak köszönhette, a németek és az olaszok pedig az angolszászok ellen hadakoztak, akikkel - titokban - gróf széki Teleki Pál miniszterelnök jó viszonyra törekedett. Teleki érezte, hogy ekkorra elfogyott körülöttünk a levegő, és félelmei akkor váltak valóra, amikor az 1941 márciusának végén kirobbant jugoszláv krízis alkalmával két tűz közé került.
Magyarország geopolitikai helyzetéből adódóan kénytelen volt a tengelyhatalmakkal együtt "menetelni", de a tervezett jugoszláv hadjáratba való bekapcsolódás feltételeként a Legfelső Honvédelmi Tanács három kritériumot szabott meg: ha Jugoszlávia, mint önálló állam megszűnik létezni; ha a térségben hatalmi vákuum alakul ki, ha a délvidéki őshonos magyar nemzetrészt bármilyen veszély fenyegeti. Teleki hiába üzent a briteknek, azok egyáltalán nem voltak tekintettel Magyarország geopolitikai helyzetére, jelezték, ha Magyarország engedélyezi, hogy a németek átvonuljanak területén, megszakítják a diplomáciai kapcsolatokat, ha pedig a honvédség részt vesz a jugoszlávok elleni hadműveletekben, az hadüzenetet eredményez.
Teleki politikai működésének csődjét vélte látni, és 1941. április 3-án - napjainkig sem kellően tisztázott módon - tragikus körülmények között elhunyt. Jugoszlávia felbomlásakor, 1941. április 10-én a minisztertanács proklamációt fogalmazott meg: "A független és önálló horvát állam megalakulásával Jugoszlávia megszűnt létezni és alkotóelemeire bomlott. Ezzel egyidejűleg parancsoló kötelességünkké vált, hogy a Magyarországtól 1918-ban elszakított területet és az azon nagy tömegben élő magyarság sorsának és helyzetének biztosítását újból a kezünkbe vegyük. Olyan szent nemzeti kötelesség ez, amelyet haladéktalanul teljesítenünk kell."A délvidéki bevonulás szó szerint puskaporos volt és össze sem lehetett hasonlítani a felvidéki vagy az erdélyi "csókhadjárat" eseményeivel. A bevonuló honvédeket a csupán a magyarlakta településeken fogadták örömmel, a svábok hűvös távolságtartással, a szerbek pedig többnyire - mint például Szabadkán, Pacséron és Zomborban - ellenségesen.
Az országgyarapítás utolsó fejezetét képezte a Délvidék visszacsatolása. A magyar királyi 3. honvéd hadsereg 1941. április 11-én indított támadásának köszönhetően visszatért az anyaország kebelébe a Bácska, a Muraköz és a Baranya-háromszög. Mindezért súlyos árat fizettünk, országunk feladta az 1939 szeptembere óta alkalmazott fegyveres semlegesség elvét, és végképp elkötelezte magát a tengelyhatalmak oldalán, majd pár hónappal később a Szovjetunió és szövetségesei elleni hadviselő felek sorába lépett az újabb világháborúban.
A délvidéki bevonulás időszakában - a hadműveletekből adódóan - többnyire hivatásos és tartalékos tisztek, tartalékos tisztjelöltek maradtak fent, viszonylag nagyobb számban, így ezen felvételek képezik a kötet alapját, tekintettel arra, hogy a mai olvasóközönség előnyben részesíti a fényképes könyveket. A fényképfelvétel, mint forrás, olykor jóval több információt tartalmaz, mint bármely visszaemlékezés vagy levéltári dokumentum, különösen akkor, ha tudjuk, mikor és hol készült, kik vannak a felvételen. A fényképek, délvidéki emlékbélyegzőkkel ellátott képeslapok, plakátok mellett - amelyek a szerző és magánszemélyek gyűjteményeiből származnak - a Magyar Távirati Iroda napi jelentései, napló- és visszaemlékezés részletek idézik fel a Délvidék hazatérésének időszakát. A kötet tartalmából adódóan nem csak a délvidéki őshonos magyar nemzetrész, hanem a délvidéki és anyaországi magyarság összetartozását és nemzettudatának megerősítését kívánja szolgálni.
Rólunk mondták eddigi vásárlóink:
