Hamburg, 1894. Luise, aki nemrég házasodott, teljes gőzzel veti bele magát a családi cégnél végzett munkájába, miközben minden erejével igyekszik kitérni férje, Hans Petersen útjából. Az üzlet remekül alakul, a fiatalasszonynak viszont egyre több rémálmával kell megbirkóznia.
Nem beszél a várandósságáról, hiszen tudja, a gyermek miatt képtelen lesz véghez vinni mindazt, amit a cég megkíván, és valószínűleg fenekestül felfordul majd az élete. Ezért a szülés napjával kapcsolatban eszelős tervet kovácsol. Úgy érzi, megtalálta az egyetlen lehetséges megoldást.
Nagybátyjának, Karlnak, a családi cég bécsi kirendeltségét vezető üzletembernek is megvan a maga titka. Amikor pedig egy kisstílű bűnöző tudomást szerez róla, és gátlástalanul megzsarolja, a helyzet egyre kilátástalanabbá válik a férfi számára.
Ellin Carsta nagy sikerű családregény-sorozatának harmadik részében bemutatja, hogy a konvenciók hogyan láncolhatnak le bennünket, miközben az igaz szerelemért sok esetben az életünk is kevés áldozat, a remény és a tűz pedig soha nem múlhat el.
A meleg időre való tekintettel, csak saját felelősségre tudjuk futárszolgálattal elküldeni vagy csomagautómatába kézbesíteni azon termékeinket, melyek hőérzékenyek (pl. csokoládék).
Amennyiben a termék a szállítás során megolvad, nem tudunk felelősséget vállalni a keletkezett kárért. A nyári melegben javasoljuk a személyes átvétellel történő rendelését.
Megértésüket köszönjük!
Rólunk mondták eddigi vásárlóink: