A methodfeeder horgászatban a csali egy rendszer részét képezi, és fontos tényező, hogy a kapás mihamarabb megtörténjen.
Elkészítettük azt a csali családot, mely minden tulajdonságával a hal érzékeire hat, így szinte kikerülhetetlen a számára.
Feltűnő színek, erős aromák, és tökéletes felhajtóerő jellemzi ezeket a dumballokat. Vásárlóink kérésére egy doboz, egy színt tartalmaz, így önnek már csak ki kell választani a megfelelőt. Az alap nyolc milliméteres mellé készítettünk kisebb, öt milliméteres változatot is, ami lehűlt vízben, illetve verseny körülmények közt is remekül helytáll. A csalik állaga olyan, hogy tüskére tűzve, vagy pellet karikán is felkínálható.
Kiszerelés: 30g/doboz
A meleg időre való tekintettel, csak saját felelősségre tudjuk futárszolgálattal elküldeni vagy csomagautómatába kézbesíteni azon termékeinket, melyek hőérzékenyek (pl. csokoládék).
Amennyiben a termék a szállítás során megolvad, nem tudunk felelősséget vállalni a keletkezett kárért. A nyári melegben javasoljuk a személyes átvétellel történő rendelését.
Megértésüket köszönjük!
Rólunk mondták eddigi vásárlóink: